Az elnök személye maradt, de a hatásköre kibővül – többek között erről is határozott a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület közgyűlése.
A Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület és a Kékes Kutató Mentő Alapítvány a közös célok mentén szorosabb együttműködésben állapodott meg a közgyűlésen. A biztonság mellett a másik legfontosabb célkitűzésként a válság által megtépázott mátrai turizmus újbóli fellendítését határozták meg.
Kósa László, a szervezet elnöke azt hangsúlyozta: az utóbbi időszak fejlesztései révén a Mátra visszakerülhet a turisztikai vérkeringésbe.
A mátrai turizmus jellemzően a 3-4 napos hosszú hétvégékre, a csúcsszezonra, vagy a hétvégékre koncentrál. Ezen szeretne változtatni az egyesület, és a hétköznapokat is megtölteni olyan helyi jellegzetességekkel, mint a bor, a gasztronómia, a hagyományőrzés vagy az egészségturizmus. Az egyesületet 2 éve megbízta az önkormányzat a szabadtéri városi rendezvények lebonyolításával, legutóbb az Orbán napokat koordinálták.
A következő nagy rendezvény az augusztus 20-i ünnepség lesz, amelyet turisztika szempontokat is szem előtt tartva igyekeznek felépíteni. Szintén az egyesület lesz a szüreti napok és az adventi forgatag házigazdája és szervezője.
Az előző év beszámolóját és a 2013-as költségvetést a tagok elfogadták. A közgyűlésen az egyesület alapszabályát is módosították, aminek köszönhetően 2013-tól bővül egyes tisztségviselők hatásköre. A testülethez most csatlakozott Nagy Róbert és Tapodi Attila. Az elnök továbbra is Kósa László marad.