Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Heves megyeiek a gátakon

Heves megyeiek a gátakon

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Heves megyében nem várható kritikus helyzet az árvíz miatt, azonban az ország többi részén a Duna áradása továbbra is feszült helyzetet okoz. A védekezésben heves megyeiek is segítenek, összesen kilencvenen dolgoznak a gátakon – köztük a Kékes Kutató – Mentő Alapítvány munkatársai.

Miközben országszerte egyre feszültebb a helyzet a Duna áradása miatt, Heves megyében csökkentették a készültséget. A Tarna várhatóan a következő napokban sem lép majd ki a medréből – mondta el Szlatinszky Zoltán, az ÉVIZIG gyöngyösi szakaszmérnökség-vezetője.

Heves megyében, Hatvanban, Heréden és Nagykökényesen folyik árvízi védekezés, ezeken a helyeken folyamatosan kell homokzsákokkal magasítani a töltéseket – közölte Antal Erika, Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A legnagyobb veszélyben a Duna-menti települések vannak, a folyó történelmi mértékű tetőzését hétfőre várják a szakemberek. A védekezésben mintegy kilencven Heves megyei segítő vesz részt, köztük a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány szakembereivel.

A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság további önkéntesek jelentkezését várja. Akik szeretnének részt venni az árvízi védekezési munkálatokban a 06/70 967 7699 telefonszámon.


Tovább az archívumra