Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kisvasút Napja

Kisvasút Napja

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Gyöngyi vonat örökbefogadásával és egy felújított párnás kocsi átadásával ünnepelték a hétvégén a Mátravasút napját. Néhány évtizede még a kisvasutak eltűnésétől kellett tartani, mára azonban az Egererdő Zrt-nél nem a megszűnést, hanem többszáz milliós turisztikai beruházással a jövőt tervezik, mondta el dr. Jung László a társaság vezérigazgatója.

A következő esztendő jelentős változásokat hoz a kisvasút életében, hiszen mintegy 60 millió forintos beruházást terveznek.

– Hálózati formában az Egererdő Zrt. a 2013 és 14-es időszakban közel 790 millió forintot fordít kifejezetten turisztikai attrakciókra – mondta dr. Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója.

A kisvasutak jövőbeni szerepét a vezérigazgató nem az önállóságban, hanem a turizmus részeként látja. Ennek keretében felújítják a galyatetői kilátót, a Szalajkaházat pedig a jövőben erdei iskolává kívánják alakítani. A beruházás részeként a gyöngyösi vonalon további járműfelújításokat és a megrongálódott pályaszakaszok cseréjét tervezik.

– A Mátravasút területén a pályaszakaszokat érintőleg 60 millió forintos fejlesztést fog végrehajtani. Ezek a futófelületek, párnák, átereszek és a gördülőállomány felújítását jelentik. – tette hozzá a vezérigazgató.

Az eseményen örökbe fogadta, vagyis a továbbiakban kiemelt támogatásban részesíti Gyöngyi vonatot a Mátrai erőmű, Valaska Gergő és dr. Halász Zsolt.


Tovább az archívumra