Több mint 500 diák zárta idén a tanévet a Felsővárosi Általános Iskolában. A rövid műsor után egy az éves munkákból összeállított kiállításra invitálták a szülőket, családtagokat.
23 osztály, 517 gyerek – megtartotta hagyományos évzáróját a Felsővárosi Általános Iskola. Idén a nyolcadikosok 2 tánccal színesítették a műsort, a kisebbek pedig verset mondtak.
Az igazgató elmondta, szerencsés évet zártak, két pályázatot is megnyertek, melyek közül az egyik már meg is valósult. A hetedikesek Erdélyt ismerhették meg a Határtalanul pályázat segítségével.
A másik nyertes pályázat pedig a közeljövőben valósul meg.
– Az ÉMOP pályázat keretein belül 385 milliót nyertünk, amellyel új tornaterem, fél tornaterem és gyógytornaszoba építésére, továbbá a kápolna épület felújítására, és a teljes udvar és külső tornapálya felújítására fordítunk – tájékoztatta az Aktuálist Horváth Zoltánné, igazgató.
Az évzáróhoz kapcsolódóan a művészeti iskolások munkáiból összeállított kiállítást is megtekinthettek a jelenlévők. A több száz alkotás a 8 évfolyam munkája.
Idén egyébként 2 nyolcadik osztály ballagott és 3 első osztályt tudnak indítani, osztályonként 23 fővel.