Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Záróvizsga

Záróvizsga

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megkezdődtek a záróvizsgák a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán. A héten az alap- és a mesterképzés, valamint a felsőfokú szakképzés végzős hallgatói is számot adnak tudásukról.

A Károly Róbert Főiskolán 306 hallgató teljesítette maradéktalanul a képzési követelményeket, így ők záróvizsgát tehetnek a héten.

Szegedi László oktatási rektorhelyettes elmondta: – Nem csak alap és mesterszakokon folynak a záróvizsgák, hanem a felsőfokú szakképzésben résztvevők is most vizsgáznak. Mindent egybevetve közel 30 szakon folynak a vizsgák.

Baranyi Csilla gyógy- és fűszernövény termesztő és feldolgozó szakon végez. Szakdolgozatában a zsálya kolostori kertészetben betöltött szerepét vizsgálta. Témaválasztásának két oka volt.

– Egyrészt fontos gyógynövény, amiről érdemes volt többet megtudni. Másrészt szerettem volna megtudni, hogy a bencéseknek milyen szerepük volt Magyarországon a gyógynövénytermesztésben, és annak elterjesztésében. – mondta Csilla az Aktuálisnak.

A legtöbben idén is gazdálkodás-és menedzsmentből, turizmus-vendéglátásból és pénzügy-számvitelből záróvizsgáztak. A jelek szerint a főiskolán a gazdaságtudományi szakok továbbra is nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint az agrárképzési területek.


Tovább az archívumra