A hazai folyók és tavak halállományának védelmét, a halászat eddiginél szigorúbb szabályozását, valamint a horgászsport támogatását tűzte ki célul egy nyár elején elfogadott törvény. Az új jogszabály mindezek mellett a vidékfejlesztés eszközéül is szolgál majd.
Majdnem 10 kilós halat fogott ez a fiatal pár a nagyrédei horgásztónál. A jelek szerint a szabadidő eltöltésnek ezen formáját immár a parlament is jobban támogatja, mint a nagyüzemi halászatot. Június elején ugyanis nagy többséggel elfogadták a halgazdálkodásról és a halvédelemről szóló törvényt. A parlamentben évek óta folyt a tanácskozás arról, hogy a horgászat, vagy a halászat támogatása a fontosabb.
Balázs József országgyűlési képviselő szerint „A horgászatra szavazott a parlament. A halászatnak is megvan a maga szerepe, de csekélyebb.”
A törvénymódosítás célja elsősorban az olyan őshonos hazai fajták túlhalászásának megelőzése, mint a nyurgaponty, a compó és a kecsege. A kereskedők pedig a jövőben csak megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező halakat árulhatnak.
Magyarországon jelenleg körülbelül 340.000 horgász és kevesebb, mint 2000 halász van. A törvénynek köszönhetően a jövőben tovább nőhet a horgászok száma, ugyanis a parlament szerint fontos vidékfejlesztési eszköz a horgászat támogatása.