19 millió forintból vásárolt interaktív táblákat a visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola. A beruházás az önkormányzat támogatásával valósult meg. Szeptembertől a visontai iskolások minden órán használhatják majd az új eszközöket.
Üresen állnak a tantermek a visontai általános iskolában, az új interaktív táblákat még csak a tanárok próbálgatják. Az idei tanévtől ezek a táblák már az órák szerves részét fogják képezni minden osztályban.
Egymás tapasztalatait igénybe kell venni. Az értekezleteken majd be fogunk számolni egymásnak a tapasztalatokról. Tudjuk, hogy más iskolában is vannak interaktív táblák. Át fogjuk venni tőlük is az ötleteket. – mondta Tóthné Pap Ildikó a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola intézményvezetője.
A tanárok a nyár végén 30 órás akkreditál képzésen vehettek részt. Azt már most, a képzés után is látják, hogy az interaktív táblák használata több felkészülést igényel. Az új módszerrel azonban látványosabbá tehetik a tanórákat.
A tervek szerint a gyerekek minden órán használják az interaktív táblákat. A pedagógusoknak szervezett 3 napos tanfolyam zárónapján a tábla forgalmazói is jelen voltak. Azt mondják, folyamatosan kapják a pozitív visszajelzéseket azokból az iskolákból, ahol már régebb óta használják az interaktív táblákat.
Nagyon jók a visszajelzések mind a tanárok, mind a diákok részéről. Folyamatosan kapjuk az ilyen jellegű visszajelzéseket és ez nagyon jól eső érzés. – mondta Darvos Gábor menedzser.
A visontai általános iskolában összesen 9 táblát szereltek fel.
Ez közel 19 millió forint + ÁFA-ból valósult meg. Az önkormányzat emellett iskolabuszt is vásárolt az iskolának. – tette hozzá az intézményvezető, aki azt reméli, hogy az idén nyáron megvalósított fejlesztések tovább fogják növelni a környező településeken élők körében is az iskola népszerűségét.