Kórház mellett egészségfejlesztési iroda Parádfürdőn. A most átadott 124 millió forintos uniós beruházás célja, hogy a gyógyító intézmény mellett olyan szolgáltatás is elérhetővé váljon a pétervásárai kistérség lakói számra, amely az egészség megőrzésében segít.
Az egészséget jobb megőrizni, mint meggyógyulni. Ez a szlogen fémjelzi az újonnan átadott parádfürdői Egészségfejlesztési irodát. Az itt igénybe vehető szolgáltatások, a hátrányos helyzetű Pétervásárai kistérség 20 településének 23 ezer lakosát szolgálják a jövőben.
A kórházak a betegekkel foglalkoznak, az egészségfejlesztési iroda megnyitásával a megbetegedéseket szeretnék megakadályozni – kezdte a projekt bemutatását Suskó Mihály orvosigazgató.
Fontos az együttműködés, mert a kórház egyedül nem tud hatásos fejlődést elérni az életmódváltás terén – tette hozzá a projektvezetője. A környező települések polgármesteri hivatalainak, civil szervezeteinek, kisebbségi önkormányzatainak, orvosok, védőnők, háziorvosok összefogására van szükség, hogy a hátrányos helyzetű kistérségben élőket egészségtudatosabb életmódra neveljék- hangzott el a projektindítón.
A kormány országosan 7 milliárd Ft-ot biztosított 58 egészségfejlesztési iroda létesítéséhez, a prevenció jegyében. Heves megyében a parádfürdői mellett, Füzesabonyban és Hatvan nyílt ilyen iroda.
Az irodában lehetőség nyílik egyéni tanácsadásra is, önsegítő csoportokat, klubokat, dohányzás-leszoktató tréningeket szerveznek, mozgásprogramot indítanak háziorvosi szűréseket végeznek félévente, és jövő tavasztól szűrőbuszok járják majd az érintett településeket, ahol egészségnapokat is szerveznek.