Több európai uniós támogatású kulturális örökségvédelmi program is zajlik jelenleg a Károly Róbert Főiskola együttműködésével. A nemzetközi projektek egy részébe az intézmény a Mátrát is bevonja, ami a főiskola szakembere szerint vonzó célpont a külföldi vendégek számára is.
A Károly Róbert Főiskola partnerségével megvalósuló, jelenleg is zajló projektek közól az egyik a Duna menti teleülések római kori örökségének feltárásával és tematikus útba szerevezésével foglalkozik, míg a másik kifejezetten a kelet-magyaroszági térség attrakcióinak felkarolását tűzte ki célul. Ebben a Tisza-tó mellett Eger és a Mátra is helyet kapott. Dr. Dávid Lóránt, a KRF Turizmus-, Területfejlesztési és Idegen Nyelvi Intézetének igazgatója szerint ezek az attrakciók vonzóak az európai vendégek számára.
A Károly Róbert Főiskola több hasonló, nemzetközi projektben is tervezi a részvételt, az intézményben felgyűlt szakmai tapasztalatnak köszönhetően egyik projekt a másikat szüli, most épp egy harmadik hasonló együttműködés életre hívásán dolgoznak.
A Károly Róbert Főiskola folyamatosan dolgozik nemzetközi kapcsolatrendszerének bővítésén is, az intézmény jelenleg a keleti államokkal keresi az együttműködési lehetőségeket, Dávid Lóránt például nemrég az oroszországi Jekatyerinburg egyetemén tartott előadást.