A gyöngyösi kórház belgyógyászati osztályának ápolói nyerték az idén is a Hivatásunk mesterei vagyunk elnevezésű szakmai versenyt, melynek az idén a Bugát Pál Kórház volt a házigazdája.
A Heves megye egészségügyi szakdolgozói számára immár 3.alkalommal megrendezett szakmai versenyen 14 csapat mérte össze tudását. A térség kórházaiban, rendelőintézeteiben dolgozó szakembereken kívül egy csapattal az otthonápolási szolgálat is benevezett, ami újdonság az előző évekhez képest.
Mivel az előző év győztesei töltik be a házigazda szerepét, így az idén Gyöngyösön rendezték meg a megyei versenyt, ahol 14 csapat vállalta hatvani, egri, parádfürdői, mátraházai intézményekből hogy bebizonyítsák, ők hivatásuk mesterei.
A vándorserleg idén a gyöngyösieknél maradt, újra a bélgyógyászat csapata végzett az első helyen. Így az országos versenyen, melyet október 25-én rendeznek Budapesten, Heves megyét ismét Horváth Katalin, Bazsó Judit, Nagy Éva és Palkó Mária képviseli. A képzeletbeli dobogó második fokára is gyöngyösiek állhattak, ők a sebészeti osztály munkatársai. A harmadik helyezettek a hatvani kórház sürgősségi angyalai lettek.