Hivatalosan is átadták Visonta új műfüves focipályáját. A település vezetősége bízik benne, hogy a 24 millió forintos beruházás a futballélet fejlődése mellett a közösségi életre is jótékony hatást gyakorol majd.
Már birtokba is vették a helyi focisták Visonta új műfüves focipályáját. A beruházás 24 millió forintból, pályázati támogatással valósult meg. Így az önkormányzatnak csupán az összeg 1/3-át, vagyis 7 millió forintot kellett állnia. Visonta polgármestere bízik benne, hogy az új pálya tovább növeli a futball népszerűségét.
Mint Szarvas László elmondta, a településen népszerű a foci és pezsgő a futball-élet. A falu csapata a megyei II. osztályban játszik, emellett három kispályás csapat is működik. Bízik abban, hogy egyre több fiatal jár majd focizni az új műfüves pályára, amit akkor is lehet használni, amikor a nagypályát már nem.
Mivel az új pálya pillanatok alatt képes elvezetni nagyobb mennyiségű esővizet is, Visonta a jövőben akár kispályás bajnoki mérkőzéseknek is otthont adhat – mondta el Barta András, az MLSZ megyei elnökségi tagja.
Balázs József országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy egy ehhez hasonló fejlesztés nem csak a helyi sportélet fellendülésében, hanem a közösségi élet fejlesztésében is segít.
Visontán a közeljövőben indul egy utánpótlás nevelő program. Így az új focipályát várhatóan a jövőben még többen fogják használni.