Gyöngyös újabb 1,6 milliárd forintos tartozástól szabadulhat meg a kormány adósság-konszolidációs döntésének köszönhetően. Minden magyar település megmaradt adósságát átvállalja az állam 2014. február végéig, ez összesen 420 milliárd forint – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Az első konszolidációs döntéskor, Gyöngyös önkormányzati adósságállománya 3,2 milliárd forint volt, akkor ennek a felét vállalta át az állam. A második ütemben a fennmaradó 1,6 milliárd forintot is átvállalhatja az állam.
Dr. Réthy Béla alpolgármester szerint Ez 2014-ben 212 millió forint kiadáscsökkentést hozhat Gyöngyösnek.
Az állam az átvállalt hitelekért cserébe, azt várja az önkormányzatoktól, hogy szervezőként kapcsolódjanak be a helyi gazdaság élénkítésébe, gazdaságfejlesztési tervet kell készíteniük, a helyi kis-és közepes vállalkozások erősítése érdekében. A Gyöngyösi Önkormányzatnál eddig is kiemelt szempont volt a munkahelyteremtés és a beruházások támogatása – mondta Réthy Béla.
Az adósságkonszolidációval azonban a város összes tartozása nem tűnik el – tette hozzá az alpolgármester -, hiszen
a sportcsarnokra és a strandberuházásra teljes önkormányzati tulajdonú cégek vettek fel hitelt, s ezeket nem érinti az adósságkonszolidáció. Ezek a hitelek mintegy kétmilliárd forintot tesznek ki.
Az alpolgármester hozzátette, az adósságkonszolidációnak köszönhetően további források maradnak felújításokra. A 2014-es költségvetés tervezésekor azonban még nem számolnak ezzel a megtakarítással, ezt csak akkor építik be a költségvetésbe, ha megszületik a konkrét kormányzati döntés.