Környezetvédelmi napot
tartottak a Mátra Szakképző Iskolában. A diákok túrákon, akadályversenyeken és
előadásokon vehettek részt. A rendezvény keretében egy rajz- és poszter
kiállítás is megnyílt az intézményben.
Negyedik alkalommal rendeztek környezetvédelmi napot a föld
napja alkalmából a Mátra Szakképző Iskolában. Évfolyamonként más-más programot
szerveztek a diákoknak. Az első osztályosok szellemi akadályversenyen vehettek
részt. Az állomásokon megoldottak egy-egy feladatsort: környezetvédelemmel, a növény-
és állatvilággal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. A másod évesek
túráztak a Mátrában, közben ökológiai vizsgálatokat végeztek. A
szakközépiskolában a környezettudatos nevelés nemcsak a föld napja alkalmából
fontos, hanem része a szakközépiskola mindennapjainak is.
A harmadikos diákok az Észak-Magyarországi Regionális
Környezetvédelmi Központ és a Hatvani Környezetvédelmi Egyesület munkatársainak
előadásait hallgathatták végig. A szaktanárok és a mérnök-tanárok
irányításával, pedig rajz- és poszter kiállítás is nyílt az intézményben.
Tarjányi Andrea