Tűzoltó és rendőrautók, kistraktor és busz, valamint mentősök is várták a város összes óvodását a volt Kresz-parkba a közlekedési nap alkalmával. A rendezvény kinőtte a Platán úti intézet udvarát.
Üressé váltak az óvodák udvarai a közlekedési napnak köszönhetően, ugyanis Gyöngyös valamennyi ovisa ellátogatott a volt Kreszpark területén tartott kiállításra. A Platán úti óvoda által immár 15. alkalommal megszervezett bemutató évről évre népszerűbb, és nemcsak a gyerekek körében. Hiszen az idei rendezvényre annyi jármű jelentkezett, hogy hely híján a közeli térre hívták a kicsiket és vigyázóikat. A 10 óvodából elsősorban nagycsoportosok érkeztek. A fiúknak és a lányoknak azonban más-más jármű tetszett meg.
A rendezvény célja elsősorban a közlekedés oktatása és a különleges járművek megismertetése volt. Éppen ezért a Platán úti óvoda egy rajzkiállítást is szervezett a város gyerekeinek munkáiból. Molnár Lászlóné, a Platán Úti Óvoda vezető elmondta: a rajzpályázatra 10 óvodából összesen 45 fantáziadús pályamunka érkezett. A kiállításra elsősorban környezetbarát járművekről készült képeket vártak. Az intézet vezetője hozzátette, a környezettudatos nevelést már a legkisebbeknél el kell kezdeni.
Juhász Éva