1996-ban szervezték meg az első Anna bált az intézményben. Azóta hagyományosan minden július 26-án felbolydul egy kicsit az idősotthon
Idén azonban nemcsak az ott élők, hanem a térségben működő nyugdíjasklubok tagjai is részt vettek a programokban. Délelőtt tíz ötfős csapat vetélkedett egymással. Az idősek fizikai és szellemi játékokban is megmérettethették magukat.
A szakmai napon évről-évre egyre több lakó vesz részt tevékenyen. A rendezvény egyik legfontosabb célja, hogy az ott élők kicsit kiszakadjanak a szürke hétköznapokból.
Az Anna bálról természetesen nem hiányozhatott a zene sem. A lakók és meghívott vendégeik már délelőtt közösen nótáztak és táncoltak.