Nem kell félteni a Mátrai Erőművet a paksi Atomerőmű bővítésétől – mondta a Gyöngyösi Televíziónak adott interjújában az erőmű igazgatóságának elnöke.
Valaska József szerint a Mátrára a cement-, gipsz- és alumíniumiparnak is szüksége van, ráadásul Magyarország energiaimportra szorul, amit éppen csak, hogy fedez majd a paksi új blokkok építése.
Az elnök beszélt arról is: nehéz évet zárt 2013-ban a Mátrai Erőmű, amely a csökkenő villamosenergia-árak miatt a 2009-es eredménynek csak a felé tudta produkálni tavaly. Valaska József szerint ennek ellenére továbbra is az ország egyik legeredményesebb energiacégeként működnek, bár bizonyos intézkedésekre, például a bérek egyszeri csökkentésére szükség volt. Az igazgatóság elnöke szerint a következő években ismét emelkedhetnek majd a jövedelmek, és az erőmű hosszú távú jövője is biztosított, egyebek mellett azért, mert az általa termelt anyagokra számos iparágnak szüksége van.
– Magyarországon nincs természetes gipszelőfordulás, tehát a cementipar a nálunk keletkező gipszet használja, szüksége van gipszre a gipszkarton-gyárnak, a Baumit üzemének, a mezőgazdaságba is szállítunk, vagyis ha ez nem lenne, importálnunk kellene a gipszet. De ugyanez a helyzet a pernyével – világított rá Valaska József.
Ráadásul az alumíniumgyártás melléktermékeként jelentkező vörösiszap semlegesítését is csak a lignitalapú villamosenergia-előállítás során keletkező gipsszel lehet elvégezni. Emellett Valaska József szerint az erőmű által termelt villamos áramra is szükség lesz, még akkor is, ha megvalósul a Paksi Atomerőmű tervezett bővítése, aminek hatásait az elnök szerint nem szabad túlértékelni, hiszen a paksi bővítés nagyjából azt a mennyiséget fedezi, amit ma importál az ország. Vagyis a paksi bővítés mellett is szükség lesz más magyarországi erőművekben termelt villamos energiára, így Valaska József biztosnak látja a Mátrai Erőmű jövőjét.