Több mit sem sejtő gyöngyösi lakos is ajtót nyitott azoknak a házalóknak, akik szerdán járták Gyöngyös utcáit. A Szövetkezet utcai tömbházban ketten is beengedték őket. Postai alkalmazottnak adták ki magukat és úgy csengettek be. Az idősebb lakók rettegnek, ajtót sem mernek nyitni.
Az eset tanulságos volt abból a szempontból, hogy jobban oda kell figyelni arra, hogy kit engedünk be, és az ajtót mindig zárjuk, hiszen egyre több az ehhez hasonló eset – hangsúlyozta Szén Gabriella, akihez ugyancsak becsengettek a hívatlan késélezők, s ő volt az, aki a facebook-on felhívta a gyöngyösiek figyelmét arra, hogy óvatosan járjanak el, ha ismeretlenek becsengetnek hozzájuk.