Kezdődik a 2012. nyarán leégett CBA élelmiszerüzlet újjáépítése Jászárokszálláson és a tervek szerint Húsvétra el is készül – jelentette be a tegnapi testületi ülésen Gergely Zoltán a város polgármestere. A grémium elfogadta az idei költségvetést is.
A közmeghallgatással egybekötött önkormányzati ülésen az idei költségvetést is elfogadták a képviselők. Idén több mint 2 milliárd Ft-ból gazdálkodhat a város. Az iparűzésiadó-bevételük tavaly 584 millió Ft volt, ez az egyetlen adó, melyet Jászárokszálláson kivet az önkormányzat- mondta a polgármester. Az építményadót tavaly törölték el, ezzel 55 millió Ft-ot hagytak a vállalkozóknál – tette hozzá Gergely Zoltán. A vállalkozások cserébe évente közel 7 millió Ft-tal járulnak hozzá a sportolók tevékenységéhez. Az állami adósságátvállalásnak köszönhetően február 28-ig 205 millió Ft adósságtól szabadul meg a város. Ez az idei költségvetésben 25 millió Ft pluszt jelent, ami beruházásra fordítható. Áprilisban az Ipari Parkban beüzemelik a Bundy cég új csarnokát, ami 35 új munkahelyet és újabb adóbevételt jelent. Az ülésen bejelentették, hogy együttműködési megállapodást kötöttek a Magyar Vöröskereszttel, az éhező gyerekek megsegítésére.
Továbbá a Gyermekétkeztetési Alap 6 tonna élelmiszert oszt szét közel 1000 jászárokszállási rászorulónak még ebben a hónapban – tette hozzá az alpolgármester.
A képviselők megszavazták, hogy havi illetményükből 20 ezer Ft-ot, a külső bizottsági tagok pedig 5 ezer Ft-ot ajánlanak fel fejenként a lisztérzékeny gyerekek támogatására. A közmeghallgatáson résztvevők leginkább egyes utak rossz állapota és a fogorvosi ügyelet hiánya miatt kértek szót.