Útkarbantartásra, járdafelújításra összesen több mint 100 millió forintot különített el Gyöngyös költségvetéséből a képviselő testület. Az utak, járdák állapotának felmérése megtörtént, a munkálatok megkezdése során a balesetveszély elhárítása, a biztonságos közlekedés megteremtése az elsődleges cél.
A Kármán József utca, a Püspöki út, a Pesti úti körforgalom burkolathibáit már kijavították az önkormányzati út- és járda felújítási program keretében. A képviselő-testület útkarbantartásra Gyöngyösön Mátrafüreddel együtt 60 millió forintot, járdafelújításra pedig 40,7 milliót irányzott elő az éves költségvetésből.
A szakmai felmérés már megtörtént, közel 20 utca járdáinak részleges felújítását végzik majd el.
A kivitelező kiválasztását követően az érdemi út- és járdajavítás április közepén kezdődhet.