Megkezdték a Mátrafüredet Abasárral összekötő ivóvízvezeték kiépítését. A vezetékre a település biztonságos ivóvízellátása miatt van szükség, most ugyanis az októberben felfedezett szennyezés után kiépített ideiglenes vezetéken érkezik a víz Abasárra.
Dolgoznak a munkagépek, építik az ivóvízvezetéket, amelyen keresztül Mátrafüredről Pálosvörösmart megkerülésével érkezik majd az ivóvíz Abasárra. A település vizében tavaly októberben fedeztek fel szennyező anyagokat, az abasáriak most is az ideiglenesen kiépített vezetéken keresztül kapják a vizet. A végleges vezeték kiépítése a hatósági engedélyek beszerzése és a közbeszerzés lefolytatása után most kezdődhetett el, és a védelmi bizottság elnöke szerint két hónap múlva be is fejezik.
„Ez az új rendszer technikailag és kapacitását tekintve is biztonsággal el fogja látni Abasárt, 600 köbméter per nap kapacitással számolunk, a tervezők jól végezték a munkájukat, a hatósági eljárások soron kívül zajlottak, és mára lezárásra kerültek, azt gondolom, hogy tartani fogjuk a határidőt.” – mondta el Horváth László kormánymegbízott.
A munkákra a kormány kilencvenmillió forintot különített el – tette hozzá a védelmi bizottság elnöke. A település polgármestere arról is beszámolt, hogy Abasár a vis maior alapból is jelentős összeghez jut a kárrendezés költségeinek fedezetére.
Horváth László sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a kormány a károk felszámolásához és a szennyezés forrásának felkutatásához is jelentős támogatást biztosított. A védelmi bizottság elnöke – egyben a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje – azt is hozzátette: azok a politikusok, akik most a helybeliek támogatását kérik, a baj idején be sem tették a lábukat az érintett településekre.