A Rákóczi szoborcsoport 2004-es felállítása óta hagyomány Gyöngyösön, hogy a vezérlőfejedelem születésnapján koszorút helyeznek el tisztelői szobrának talapzatán. Idén, Rákóczi születésének 338. évfordulóján a Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat, a Rákóczi Szövetség és a Mátra Honvéd Kaszinó koszorúzott.
10 éve még alig tízen jöttek el a fejedelem szobrát megkoszorúzni. Ma már egyre többen vannak, akik fontosnak tartják, hogy leróják tiszteletüket az emlékműnél. Szabó Ferenc, a Rákóczi Szövetség gyöngyösi elnöke szerint a gyöngyösiek szerencsésnek mondhatják magukat, hogy van hol megemlékezniük II. Rákóczi Ferencről, hiszen a felvidéki Borsiban tavaly februárban ellopták Rákóczi bronz mellszobrát.
A Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat megalakulása óta rendszeresen koszorúz ezen a helyen, évente két alkalommal. Rákóczi leghűségesebb nemzetének képviselői az április 6-i választások előtt ez alkalommal arra szólították fel a ruszin kisebbséghez tartozókat, hogy ruszin nemzetiségiként menjenek el szavazni, s válasszák meg szószólóikat.
Annak lehetőségéről, hogy a Rákóczi szoborcsoportot áthelyezzék a Hanisz térre, továbbra sem mondott le a Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat. Ennek azonban jelen pillanatban nincs sok esélye. A fejedelem szobrát így várhatóan jövőre is ezen a helyen fogják megkoszorúzni.