Iskolapadba ültek a Fecske úti nagycsoportosok. A kicsik egy tanórát ültek végig, ahol számolást, olvasást és különböző feladatok megoldását tanulták meg. Ennek célja az volt, hogy felkészítsék gyakorlatban is az óvodásokat az iskolára, és megismerkedjenek a tanítókkal.
Korszerű digitális táblán tanulnak azok az óvodások, akik jövőre már első osztályos iskolások lesznek. A Kálváriaparti Általános Iskola a Fecske úti tagóvoda 55 nagycsoportosát látták vendégül, akik egy 45 perces tanóra keretében készülhettek fel a jövő évre. A két intézmény már évek óta jó kapcsolatot ápol egymással, így már nem először jöttek ide a leendő elsősök.
315_1321_01
– Ez nagyon nagy dolog a gyerekeknek, mert beülnek egy igazi osztályterembe, igazi iskolapadba, és egy komplex órát tart a tanítónéni, a gyerekek pedig jelentkeznek, válaszolnak, ugyanúgy mint az iskolások – mondta el Tőzsér Lajosné óvodavezető.
Az ovisok aktívak voltak az órákon, megtanultak bepakolni az iskolatáskába, együtt számoltak, olvastak és egy színdarabot is előadtak az elsősöknek, akik szintén részt vettek az órákon, de csak mint megfigyelők.
A két intézmény munkatársainak nagyon fontos az együttműködés, hiszen a tanítóknak és az ovisoknak is lehetőségük van a megismerkedésre.
– Mi azért járunk az óvodába, hogy megismerjük a leendő elsőseinket,és a foglalkozások alatt tapasztalatokat gyűjtünk a leendő kisiskolásokról az ő látogatásuknak pedig az a célja, hogy a leendő iskolások belekóstolhassanak, hogy milyen is egy tanítási óra – sorolta Vinczéné Mádi Magdolna, az iskola igazgatója.
Az óvodások már izgatottan várják a szeptemberi iskolakezdést, a bemutató órát is mindenki nagyon élvezte.
Az óvodások egy része ide, a Kálváriaparti Általános Iskolába fog járni szeptembertől, így ők már nem csak a tornateremmel és a könyvtárral, hanem a termekkel, és leendő osztályfőnökükkel is megismerkedhettek.