Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Loptak, gyújtogattak

Loptak, gyújtogattak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Fűkaszát és sövényírót lopott egy gyöngyösi telephelyről két férfi a hétvégén. A tolvajok nem jutottak messzire. Miután igazoltatták őket, megpróbáltak elmenekülni, de elfogták őket a helyi rendőrök. Ma hajnalban pedig valaki vagy valakik szeméttárolókat gyújtottak fel a Fecske utcában egy tömbház mellett. Az ügy kapcsán a helyiek feljelentést tettek.

A gyöngyösi rendőrök szombaton hajnalban, igazoltattak két férfit, akik kézikocsit húztak. Megpróbáltak ugyan elmenekülni, de az egyenruhások ezt megakadályozták és elfogták őket.

A 47 és 41 éves gyöngyösi férfiak ellen lopás elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak, és előzetes letartóztatásukat is kezdeményezték.

Ez pedig már a Fecske út, ahol ismeretlen tettesek kukákat gyújtottak fel ma hajnalban.

6 db 120 literes kuka égett egy tömbház mellett. A tűzoltók és helyiek rövid időn belül eloltották a tüzet.

Az ott lakók kamera előtt nem kívántak nyilatkozni, de azt elmondták, hogy nem ez az első eset, amikor rongálják a kukákat. Korábban felfeszítették, feltörték a lakatot, de előfordult, hogy zsírral kenték be a szeméttárolót.

A mostani kár közel 300 ezer forint – hangsúlyozták a felháborodott lakók.

A történtek után az érintettek feljelentést tettek a rendőrkapitányságon.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:16
Zeneiskolások előadása - Albert Viktória - Szelivanov: Tréfácska
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
Sport7 1. rész – sport magazin
10:01
Reklám
10:03
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
11:12
Reklám
11:15
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Hókirálynő 3. rész
18:14
Zeneiskolások előadása - Ender Martin Dániel - Lohmann: Bajor polka
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
G25 – gazdasági magazin
19:02
Reklám
19:04
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - dokumentumfilm
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság