Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Egy hét múlva kezdődik az aratás

Egy hét múlva kezdődik az aratás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Egy hét múlva kezdődik az aratás a horti határban, még várni kell a búzaszemek érésére. A csapadékhiány miatt a kalászok felső szemei nem tudtak kifejlődni, így valamivel kevesebb termésre számítanak mint őszi árpából, amit 2 héttel hamarabb takarítottak be a jó időnek köszönhetően.

A kombájnok pihennek egyelőre, végeztek az őszi árpa betakarításával, a búza aratását pedig egy hét múlva kezdenék, és 2 héten belül betakarítják a káposztarepcét és a tavaszi árpát is – sorolja a Horti Termelőszövetkezet elnöke, Csontos András.

A búzára is igen alacsony, 40 ezer forintot, önköltség alatti árat ígérnek, pedig még lábon van a gabona, és a minőség és a mennyiség sem ismert.

A csapadék nagyon hiányzik, bár a kalászosokon és a repcén már nem segítene – mondja, azonban a kukoricának, a cukorrépának és a napraforgónak jót tenne az eső. A szárazság mellett országos probléma a mezei pockok elszaporodása, ugyanis egy uniós szabályozás betiltotta az eddig pocokirtásra használt szert, így asztal nagyságú foltokat rágnak a kisállatok a búzatáblák közepébe. A károsító tényezők miatt, hektáronként fél tonna terméskieséssel számolnak.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Adventi kalendárium
09:10
Mese - A só
09:18
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Adventi kalendárium
18:10
Hit világa – vallási műsor
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság