Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Patkányok a Vargák terén

Patkányok a Vargák terén

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az ott élők szerint mindennapos látványnak számítanak a méretes patkányok Gyöngyösön a Vargák terén. Az állatok a városközponttól nem messze egy elhagyatott házban szaporodnak. Az épületben ugyanis egyre több a szemét.

A lakók évek óta próbálják megoldani a fennálló helyzetet. Az önkormányzat most átmeneti megoldással állt elő, de egyelőre úgy tűnik, a környéken élők kálváriája mégis tovább folytatódik.

Kerítéssel keríti körbe az önkormányzat és a városgondozás ezt az évek óta üresen álló, romos épületet. A lakók azt mondják, a házban régóta nem él senki, az épületet a jegyző már korábban életveszélyesnek nyilvánította, sőt, egyszer már ki is gyulladt, mégsem lehet lebontatni. A ház ugyanis még mindig magántulajdonban van. A környéken élők hosszú percekig sorolták stábunknak azokat a problémákat, amikkel nap, mint nap szembe kell nézniük.

Az elhagyatott épület állapota, a felhalmozott szemét és a patkányok miatt ráadásul a környéken álló ingatlanok értéke is jelentősen csökkent. Az évek óta fennálló helyzet a legjobban a szomszédokat érinti.

A Vargák terén álló házzal már a májusi testületi ülésen is foglalkoztak. Kévés Tamás önkormányzati képviselő szerint azonban újra elő kell venni témát.

Az utca lakói azt is sérelmezik, hogy a környék kimarad a csatornahálózat bővítését és az úthálózat fejlesztését magában foglaló funkcióbővítő városrehabilitációból, pedig 5 percre élnek a városközponttól.


Tovább az archívumra