Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Dr. Réthy Béla szerint kevesebb pénzt szánnak Gyöngyösnek

Dr. Réthy Béla szerint kevesebb pénzt szánnak Gyöngyösnek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Gyöngyösünkért Lokálpatrióta Egyesület polgármesterjelöltje szerint a következő hét évben kevesebb forrás jut majd Gyöngyösnek, mint az elmúlt négy évben jutott. Réthy Béla erről a civil szervezet kampányindító sajtótájékoztatóján beszélt.

A Gyöngyösünkért Lokálpatrióta Egyesület jelöltjei is megkezdték az ajánlások gyűjtését, és ezeknek a szórólapoknak a terjesztését a hétvégi kampánystart után. A civil szervezet sajtótájékoztatóján azonban nem csak erről volt szó. Székács György, a szervezet ügyvezetője és képviselőjelöltje azt mondta: a helyi Fidesz a nyilvánosság előtt bírálta elmúlt négy éves munkájukat, amire mindenképp reagálni szerettek volna.

Úgy vélte, méltánytalan azt hangoztatni, hogy az elmúlt négy év Gyöngyös sötét korszaka volt.

Székács György azt mondja, a Lokálpatrióta Egyesület az elmúlt négy évben is aktívan működött, igaz, tevékenységét elsősorban képviselőik révén fejtették ki. A szervezet szerint nem igaz az elmúlt négy év azon kritikája sem, miszerint a város kihasználatlanul hagyta volna az európai uniós finanszírozású pályázati lehetőségeket – erről már a polgármesterjelölt, Réthy Béla beszélt, aki egy blogbejegyzésben olvasottakra hivatkozva azt állította: a következő hét évre szóló megyei fejlesztési terv jóval kevesebb forrást szán Gyöngyösnek, mint ami az elmúlt négy évben érkezett a

Úgy vélte, nem lehet kecsegtetőnek nevezni a Fidesz kampányában elhangzott négymilliárd forintos – hét évre szóló – ígéretet, hiszen az elmúlt négy évben 5,5-6 milliárd forint érkezett a városba.”

A lokálpatrióták szerint az is aggályos, hogy a Fidesz megyei választási listáján nincs befutó helyen gyöngyösi politikus, így a város érdekeit nem lesz, aki érvényesítse a megyei közgyűlésben.


Tovább az archívumra