Idén is megrendezték a Méhek Napját, a város óvodásai és általános iskolásai számára. A gyerekek amellett, hogy jól szórakoztak, sok érdekességet is megtudhattak a méhekről és a mézről.
A Mátraaljai Méhészek Egyesülete immár 5. alkalommal rendezte meg a Méhek napját a helyi gyermekek számára. A megjelenteket idén is sok érdekesség várta. A gyerekek a rendezvényen megkóstolhattak 8 féle mézet, közelről ismerkedhettek az édes anyagot készítő méhekkel, és egy vidám vetélkedőn is részt vehettek. A megjelent 8 óvoda és 6 általános iskola mindegyike indított csoportot. A játékos feladatok mellett a méhekkel és a mézzel kapcsolatos kérdésekre is kellett válaszolniuk a gyerekeknek. A nyertes végül az Arany János Általános Iskola csapata lett, ezért ők mehetnek majd kirándulni egy Herencsényi mézfeldolgozó üzembe, illetve Hollókőre. A kinti programok után az Empty Pubs zeenkar és az atkári Árnyaskert Óvoda nagycsoportosai kis műsorral szórakoztatták a megjelenteket.
Csefán Beáta