Az állítólagos önkormányzati kilakoltatások ellen tiltakozott a Roma Nemzetiségi Önkormányzat ma délelőtt a Polgármesteri Hivatal épületénél. A kisebbségi önkormányzat azt szeretné, hogy biztosítsanak bérlakást azoknak, akiket kiköltöztetnek.
Több érintett is összegyűlt hétfőn délelőtt a Polgármesteri Hivatal épülete előtt, ahol a Roma Nemzetiségi Önkormányzat tartott előre bejelentett demonstrációt. A kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese azt mondja: azért jöttek a hivatal elé, mert úgy tudják, hamarosan több ingatlanból is ki kell költözniük az ott lakóknak.
– Úgy tudom, hogy a Nádor utcába valaki tulajdonos, és ott az embereket ki szeretnék lakoltatni. És erre kérnénk önkormányzati segítséget, hogy biztosítanak lakást, hiszen ott fiatalok, gyerekek, családosok laknak. És úgy tudom, hogy az Encsi utcát pedig le akarják dózerolni. És ott is lakik sok beteg ember, családosok, és nekik szeretnénk önkormányzati bérlakást kérni – sorolta Nagy Andrásné.
Ez az egyik épület, amelyről az elnökhelyettes beszélt. A Nádor utca 10. szám alatti ingatlannal kapcsolatos előterjesztés valóban szerepelt a legutóbbi képviselő-testületi ülés zárt részén. Váradi Kálmán, a kisebbségi önkormányzat elnöke szerint azonban döntést nem lett volna szabad hoznia a grémiumnak.
Az elnök azt mondta: ő beszélt olyanokkal, akik indulnak polgárrmesterjelöltként, és állították, hogy törvénytelen döntés született.
A demonstráción az Encsi utca lakói is felszólaltak az épület állítólag tervezett lebontása ellen.
Szerettük volna a szóban forgó helyszínt is megmutatni önöknek, ott azonban stábunkat már nem látta szívesen a demonstráció egyik szónoka.
A délelőtti demonstráción a kisebbségi önkormányzat elnöke petíciót adott át a Polgármesteri Hivatalban. Kerestük az önkormányzatot is, ahol televíziónknak azt mondták: átvették a dokumentumot, és megvizsgálják az abban foglalt felvetéseket.