Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Fenyegetés és ösztöndíjprogram

Fenyegetés és ösztöndíjprogram

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Gyöngyösünkért Lokálpatrióta Egyesület is kapott fenyegető üzeneteket – mondta el a szervezet ügyvezetője. Székács György úgy fogalmazott: az esetet azért nem hozták nyilvánosságra, mert szerintük sem fenyegetéssel, sem fenyegetés keltette együttérzéssel nem szabad befolyásolni egy választást.

Tatár László néhány napja elcsukló hangon jelentette be: fenyegető sms-ben próbálták ismeretlenek rávenni, hogy lépjen vissza a polgármesterjelöltségtől. Ezek a felvételek azóta bejárták az országos sajtót, ami a Gyöngyösünkért Lokálpatrióta Egyesület szerint nem vet jó fényt a városra. Székács György, az egyesület ügyvezetője elmondta: őket is megfenyegették, ezt azonban szándékosan nem hozták nyilvánosságra.

– Mi nem tettünk feljelentést és nem is fordultunk az országos médiához. Kicsit talán szégyelltük is mi gyöngyösiek, hogy Gyöngyös erről lesz híres. Mindazonáltal jó lenne, ha az elkövető sem gondolhatná, hogy fenyegetéssel vagy a fenyegetés által kiváltott együttérzéssel lehetne befolyásolni egy választást – fogalmazott.

Székács György visszautasította Ördög István fideszes képviselőjelölt állításait, miszerint az elmúlt négy évben többször az ő szavazata biztosította volna a többséget a képviselő-testületben a szocialista voksok mellett. Székács György azt mondta: ilyen egyetlen esetben sem fordult elő, és bár az együttműködést mindenkivel fontosnak tartják, paktumot sosem kötöttek, és most sem kötöttek senkivel.

Székács György horrornak nevezte Kévés Tamás kijelentését, mely szerint egy száz főt foglalkoztató beruházás csak akkor jön Gyöngyösre, ha a Jobbik nyer. Úgy vélte: a befektetők nem a polgármester pártállása szerint döntenek.

Réthy Béla, a lokálpatrióták polgármesterjelöltje arról beszélt: a kampányban kinyílt az ígéretzsák, és riválisaik olyan ígéreteket fogalmaztak meg, amelyek nem állnak összhangban a város teljesítőképességével.

– Mi az adócsökkentésen túl négy további konkrét ígérettel álltunk elő. Ez az, amit üzeneteként szerettünk volna eljuttatni a választókhoz, és ez az az öt üzenet, amely úgy érzem, hogy a következő öt évben külső segítség nélkül a város önerejéből megvalósítható – mondta el.

Réthy Béla ugyanakkor programjuk újabb elemként elmondta: bevezetnék a Hám János ösztöndíjprogramot, ami a Gyöngyösön dolgozó pedagógusok önkormányzati megbecsülését hivatott szolgálni. Ezzel kapcsolatban azonban a polgármesterjelölt hangsúlyozta: ígéretet nem tud tenni, mert a program megvalósítása csak közmegegyezéssel lehetséges.


Tovább az archívumra