Ellenzi az országzászló felállítását Nagy Róbert. A független polgármesterjelölt szerint azok a szervezetek és pártok, amelyek pénzbeli támogatást adnak az emlékmű felépítésére, nincsenek tisztában az országzászló valódi jelentésével.
Nagy Róbert javaslattételt fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy egy olyan emlékmű épüljön a városban, amely valóban a nemzeti összetartozást jelképezi.
1933-as újságcikkeket mutat Nagy Róbert független polgármesterjelölt. Ebben az évben avatták fel a Főtéren az országzászlót, amelyet 1946-ban bontottak le. Azóta több szervezet is szorgalmazta, hogy építsék újjá az emlékművet, sőt több párt már pénzbeli adománnyal is segítené ennek megvalósítását. Nagy Róbert szerint azonban az országzászlóról tévesen állítják azt, hogy a nemzeti összetartozást jelképezi.
– Sem a budapesti, sem a mátrai országzászlót nem azzal a céllal építették föl, hogy a nemzeti összetartozást fejezze ki, és mi ezért mi ezt nem javasoljuk, hogy a régi formájában vissza kerüljön ide Gyöngyös főterére – hangsúlyozta.
Nagy Róbert azt is elmondta: Az országzászló több idejét múlt és elutasított jelentéstartalommal terhelt. Így például széles körben a trianoni veszteségeinket kárpótolni akaró revizionista politikát jeleníti meg.
A Független polgármesterjelölt szerint fontos azonban, hogy épüljön városunkban egy nemzeti összetartozást szimbolizáló emlékmű.
– Nyílt pályázaton szeretnénk egy olyan emlékművet elkészíttetni, amely modern, a fiatalság számára is érthető módon fejezi ki a nemzeti összetartozást, de ez mellett ki kell hogy fejezze a más népekkel való szolidaritást is – tette hozzá.
Az országzászló újbóli felállítását egyébként a Fidesz-KDNP és a Jobbik elnöke is támogatná.