A Múzeumok Õszi Fesztiváljához kapcsolódóan „Pincétől a padlásig” elnevezéssel természettudományi napot tartottak a Mátra Múzeumban. Az eseményen a látogatók betekintést nyerhettek különböző gyűjteményekbe, emellett pedig kígyót és patkányokat is simogathattak a bátrabbak.
A program keretében a résztvevők a közönség elől elzárt gyűjteményekkel ismerkedhettek meg, érzékeltetve ezzel, hogy a múzeum nem csupán kiállított tárgyaival szolgálja az ismeretterjesztést és oktatást, hanem mindennek alapját tudományos gyűjtemények adják – hangsúlyozta Földessy Mariann, az Ismeretterjesztési és Múzeumpedagógiai Osztály vezetője.
A csoportok szakmuzeológusok segítségével betekintést nyerhettek többek között a gerinces-, rovar- és az őslénytani gyűjteményekbe, olyan elzárt területekre látogathattak el, amelyek az év többi időszakában szigorúan védettek.
A látogatók megtudhatták, hogy miként történik a gyűjtés, hogyan kerülnek például a rovarok a rovardobozokba. Mindemellett az oktatóteremben kipróbálhatták a mikroszkópot, és állatokat is simogathattak az érdeklődők.