Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Zöld jelzés: naperőmű épül Visontán

Zöld jelzés: naperőmű épül Visontán

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Tizenöt Megawattos naperőmű épülhet jövőre Visontán – erről döntött a felügyelőbizottság. A 6,5 milliárd forintból megvalósuló beruházással Közép-Európa legnagyobb erőmű-együttese jön létre a Mátraalján. Azt is bejelentették, hogy megnyitották a Keleti 3-as bányát, ami további 40 évre jelent szénforrást.

A felügyelőbizottság december 11-én hozzájárult a naperőmű megépítéséhez- jelentette be Valaska József az igazgatóság elnöke.

A 6,5 milliárd forintos beruházás megvalósítása már idén megkezdődik. A projekt szállítóját már a jövő héten kiválasztják, a 60 ezer napelem gyártását ugyancsak még az idén elkezdik, és tavasszal indulhat az építkezés Visontán. Ez lesz a legnagyobb erőműegyüttes Közép-Európában, és egy kisebb város villamosenergia-igényeit tudja kiszolgálni. Várhatóan 2015. októberére épül meg, és turisztikai látványosságként is fog szolgálni- mondta az elnök.

További pozitív döntések is születtek: megállapodás született az MVM-mel, az egyik 100 Mw-os blokk által termelt villamosenergia 2017-ig történő értékesítéséről, ami megnyithatja az utat további értékesítések előtt is.

– Az újonnan megnyitott III-as bánya 40 évig látja el önállóan tüzelővel az erőművet, de a két bánya együttes üzemeltetése 70 évre elegendő szénkészlettel rendelkezik – mondta végezetül Valaska József.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mesemondó - Hókirálynő 3. rész
09:14
Zeneiskolások előadása - Ender Martin Dániel - Lohmann: Bajor polka
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
G25 – gazdasági magazin
10:02
Reklám
10:04
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - dokumentumfilm
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:33
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Hókirálynő 4. rész
18:12
Cimbaliband és Szalonna Bandája - Moldvai Kavalos
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Nápolyi 1. rész
19:01
Reklám
19:03
Nápolyi 2. rész
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Nápolyi 3. rész
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság