Középiskolásoknak a továbbtanulásban, egyetemistáknak pedig különböző versenyekre való felkészítésben segít egy fiatalokból álló magyar szervezet, amelynek egyik alapító tagja gyöngyösi származású.
A csapat két és fél éve dolgozik együtt, eddig 35 tréninget tartottak 11 különböző országban. Céljuk, hogy olyan feladatok elé állítsák a diákokat, amelyekkel eddig nem, vagy csak ritkán találkoztak tanulmányaik során, valamint, hogy jótanácsokkal lássák el a fiatalokat a továbbtanulás, vagy éppen karrierjük elindítása érdekében.
Minden egy bloggal kezdődött. Egyetemet végzett diákok álltak össze azért, hogy fiatalabb társaiknak segítsenek a továbbtanulásban, vagy éppen problémamegoldó készségük fejlesztésében. A szervezet – amelynek egyik alapító tagja gyöngyösi származású – 11 különböző országban eddig 35 tréningen van túl, és több versenyt is szerveztek már középiskolásoknak és egyetemistáknak is. A felsőoktatásban tanulók számára meghirdetett versenyben olyan problémákra kell megoldást találniuk, amelyek egy cég életében bármikor adódhatnak.
315_1169_01
– A vállalatnak mondjuk csökken a bevétele, és akkor a diákok erre a kérdésre próbálnak választ keresni, elemzik magát a vállalatot, adott idő alatt jutnak valamiféle megoldásra, és ezt a megoldást vagy stratégiát ezt prezentálják egy szamai zsűrinek. És a szűriben általában tanácsadó cégek képviselői ülnek – ismertette Ábrahám Zsolt alapító.
Egy ilyen verseny alkalmával az sem kizárt, hogy a jól teljesített diákok állásajánlatot kapjanak.
Nemcsak egyetemistáknak, hanem középiskolások számára is szerveznek versenyeket, ahol szintén nem hétköznapi feladatot kell megoldaniuk a diákoknak.
– A tavalyi döntőben például az volt az eset, hogy Szapolyai Jánosnak kellett a hallgatóknak segítséget nyújtaniuk azzal kapcsolatban, hogy 1526 nyarán a mohácsi csata előtt hogyan kellett volna a magyar hadseregnek felvennie a harcot a törökökkel, egyáltalán Mohácson kellett volna-e megütközniük – mesélte Horváth Lóránt tréner.
A februári versenyre a gyöngyösi gimnáziumból is nevezett egy csapat, és várhatóan hasonló témában várhatnak majd feladatokat.
A szervezet célul tűzte ki maga elé, hogy a továbbtanulás előtt álló fiataloknak segítsenek, hiszen általános tapasztalat, hogy a végzett tanulók nagy százaléka nem a saját szakmájában helyezkedik el.
– A továbbtanulás kérdése szerintünk nagyon fontos, hiszen évente közel százezer középiskolásnak kell ezt a döntést meghoznia, mégis azt látjuk, hogy relatíve kevés információ alapján döntenek, illetve az is előfordul, hogy a továbbtanulási döntésben aszerint döntenek, hogy merre tanultak tovább a szüleik – mondta el Juhász István alapító.
Az ezzel kapcsolatos tréning anyagot már közel 200 középiskolában bemutatták, de a holtanuljaktovabb.hu oldalon is tájékozódhatnak a diákok.