Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Fiatalok a drogokról

Fiatalok a drogokról

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

„Drogprevenció gyermekkortól – avagy bízz bennünk és segítünk” – címmel előadást tartottak a Kolping Pinceklubban a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Területi Szervezet szervezésében.

A védőnőknek,valamint általános – és középiskolásoknak szóló előadás célja az volt, hogy utat mutassanak a fiatalabb generációnak, hogy hogyan tudnak a szociális problémákon túllendülni.

A megszokottól eltérően, játékos formában tartott előadást Fülöp Réka, az Ifjúsági Vöröskereszt elnökhelyettese a droghasználat hátrányairól a Kolping Házban.

A fiatal, nemrégiben egy Vöröskeresztes táborban is résztvevő lány szerint a legfontosabb, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogyan is bízzanak egymásban.

A résztvevő fiatalok számára nagyon fontos, hogy iskolai kereteken kívül is halljanak ezekről a problémákról.

Szakemberek szerint érdemes lenne már alsó tagozatban is felvilágosítani a gyerekeket, hiszen manapság már az általános iskolákban is előfordul a droghasználat. Ezt pedig meg kell előzni.


Tovább az archívumra