Regionális DJ versenyt szerveztek egy gyöngyösi szórakozóhelyen. A megmérettetésre nyolcvan km-es körzetből közel negyvenen érkeztek. Minden indulónak nyolc perc állt rendelkezésére, hogy bemutassa tudását, a döntőben végül egy budapesti fiatalember bizonyult a legjobbnak.
A DJ verseny zsűrijébe a lemezlovas szakma országosan elismert képviselői kaptak meghívást.
38 amatőr lemezlovas, a szakma országosan elismert képviselői, remek hangulat. Tehetségkutató regionális DJ versenyt szervezett a Blue Box Gyöngyös és a Magyar Lemezlovas Egyesület. A versenyzők létszámát és a zsűri összetételét tekintve a rendezvény országos szinten is kimagaslónak mondható.
A versenyzőknek az első körben nyolc percük volt arra, hogy meggyőzzék a zsűrit, amelyben olyan nevek foglaltak helyet, mint Bárány Attila, Chris Lawyer és DJ Free. Bárány Attila azt mondta: örül annak, hogy ennyien neveztek a versenyre, és rengeteg tehetséges fiatalt hallhatott itt Gyöngyösön.
A versenyt végül egy budapesti fiatal nyerte meg, aki már régóta pörgeti a lemezeket. Mestyán Dániel szerint nem utolsó sorban kapcsolatépítés céljából is fontosak az ilyen versenyek.
A versenynek nem kis tétje volt. Mestyán Dániel egyebek mellett éves Dj Szövetségi tagsággal, egy DJ kontrollerrel, és négy fellépési lehetőséggel térhetett haza.