Megérkezett Gyöngyösre a világhírű EXIT Cirkusz, rengetek állattal, köztük egy 5 tonnás elefánttal, a közönség, és gyerekek nagy örömére. A fiatal társulat a produkciót már az első nap teltház előtt mutatta be. Ebben az új formációban most először járnak Gyöngyösön.
Artista show, légtornász, Apród a bohóc, holland törpe kecskék, és Mozli, az elefánt – többek között velük is találkozhatnak az érdeklődők az EXIT Cirkusz repertoárjában. Az új formáció a minap mutatta meg a nagyérdemű számára premier előadását.
A Picard család tagjai a világ szinte minden országában a leghíresebb cirkuszok porondjain léptek fel, a Dinasztia különböző produkcióival.
Igyekeznek műsoraikat úgy összeállítani, hogy egyaránt szórakoztatóak legyenek a gyermekek és a felnőttek számára is – tette hozzá Picard Vilmos.
A cirkusz minden évben próbál megújulni. Nincs ez másképp idén sem, a műsor felét külsős produkciók adják. Ebben az évben például a Baross Imre Artistaképző Intézetből érkeztek növendékek.
Aki most lemaradt, az bepótolhatja még, hiszen a társulat egészen vasárnapig itt lesz Gyöngyösön.