Harmadik alkalommal rendezték meg a Samsung fizika és elektronika versenyt, amelyen 11 középiskola, közel 120 diákja mérhette össze tudását. A döntőn a Berze Nagy János Gimnázium tanulója, Csóka Bence harmadik helyezést ért el fizikából.
A korábbi évek sikerén felbuzdulva, ismét megrendezte fizika – és elektronika versenyét a Samsung Zrt. A több mint 100 diák részére az első fordulót Jászfényszarun és az érintett középiskolákban, még a döntőt a Samsung SMART Schoolban tartották meg.
Idén a gyöngyösi gimnázium tanulója, Csóka Bence 3. helyezést ért el a versenyen, és egy nagy értékű nyereménnyel térhetett haza.
A gyár regionálisan hirdette meg a tehetségkutató versenyt és a legjobb tíz diák juthatott be a második fordulóba.
A Samsung célja az volt, hogy a középiskolások összemérhessék tudásukat, valamint, hogy betekintést nyerhessenek egy multinacionális vállalat életébe és kedvet csináljanak azokhoz a szakmákhoz, amelyekre a cégnél is nagy szükség van, nem titkoltan így biztosítva a munkaerő-utánpótlást.