Óvodásoknak, felső tagozatos diákoknak és középiskolásoknak szervezett Föld Napi programokat a Mátra Múzeum. A több napon át tartó rendezvényekre nem csak Gyöngyösről, hanem környező településekről is jelentkeztek diákok. A kicsiknek ügyességi-, és sportversenyen, a nagyobbaknak pedig kvízjátékokban kellett bizonyítaniuk. A Föld napi rendezvény már hagyománynak számít a múzeumban.
Vándorkupa jár óvodáról óvodára minden évben. Ezt a díjat az a csoport nyeri el a Föld Napi rendezvényeken, amelyik a legjobban teljesít a Mátra Múzeumban megszervezett játékokon. Az intézményben már hagyomány, hogy különböző versenyeket szerveznek a környék óvodásainak és iskolásainak, akik így játékosan tanulhatják meg védeni Földünket a környezetszennyezéstől.
315_2820_01
– Ez egy nagyon tartalmas és jó szórakozás a gyerekeknek, amivel egyben tanulnak is, mert ismerkednek a környezeti problémákkal, a környezetet ért terhelésekkel. Ez a mi Természettudományi múzeumi koncepciónkba nagyon belefér, és nem lehet elég korán kezdeni úgy gondoljuk a gyerekeknek a nevelését – mondta Földessy Mariann osztályvezető.
Az óvodások számára megszervezett programok már öt éve a múzeumi élet részét képezik, és évről évre egyre többen jelentkeznek a versenyekre, idén már több mint 420 óvodás töltötte a Föld Napját a múzeumban.
Nemcsak óvodásoknak, hanem iskolás diákoknak is volt feladatuk a múzeumban, ezek a gyerekek korábban egy kiránduláson vettek részt, ahol érdemes volt mindenre odafigyelniük.