Megkezdhették a 24-es út mentén a decemberben fagykárt szenvedett fák hulladékának összegyűjtését az erdészet szakemberei. A galyatetői térségben a közutak mentén heverő letört gallyak látványa már a turistákat is zavarta, sokan szóvá is tették.
Áprilisban kezdték meg a decemberi jegesedés okozta károk felszámolását a 24-es út mellett. Kidőlt faóriások, letört gallyak és lombkoronák a Mátrába vezető szerpentin mentén. Aki Galyatető felé autózik, szörnyülködik a látványtól, és nem érti, miért hevernek még mindig a szalagkorlát mellett a fahulladékok, ráadásul a turisztikai főszezon kezdetén.
A rendrakást az erdészeti hatóság engedélye alapján kell végezni, erdészeti hatósági eljárást kellett lefolytatni, azokat a fákat, amelyek közvetlen balesetveszélyt, életveszélyt jelentettek ettől függetlenül elkezdték eltakarítani, majd felmérték a károkat, elrendelte a fakitermelések egy részét.
Aztán jöhetett az egyeztetés a közúttal, és az útra veszélyes fák, a forgalomtechnikai akadályt képező gallyak összegyűjtése csak ezután kezdődhetett meg. Az ettől távolabbi töréskárból származó faanyagot továbbra sem lehet összeszedni, ezt ott kell hagyni holtfaanyagnak, annak összegyűjtésére továbbra sincs engedélyük- mondja az erdészetvezető.
A decemberi jegesedés óta eltelt hosszú hónapok alatt az erre közlekedőkben az a vélemény alakulhatott ki, hogy az erdészek nem jól végzik a dolgukat- mondja Dudás Béla. Azonban a kárfelmérés, a hatósági engedélyek elbírálása hónapokat vett igénybe. Most már az engedély birtokában, a letört fák és gallyak jelentős részét május közepére eltávolítják a közutak közvetlen közeléből- erősítette meg a szakember.