Ismét rendhagyó bortúrára várták a vendégeket Abasáron, a Szőlő Rügyfakadás Ünnepén. A helyi Olaszrizling Borbarátok Egyesület által szervezett programon 10 helyszínen 10 bort kóstolhattak, sőt bírálhattak az érdeklődők, a bortúrázók szavazataiból pedig megválasztották a falu legjobb borát.
A Rügyfakadás Ünnepén megnyílt Borrendelő mostantól fogva az abasári olaszrizling kóstolásának és árusításának helyi központja lesz.
Pár éve még csak a falu lakói jöttek el az Abasári Olaszrizling Borbarátok Egyesülete által szervezett Rügyfakadás Ünnepre. Mára nem csak a környékről, hanem az ország távolabbi részéről is jönnek borokat kóstolgatni a község nyitott pincéibe. Ez a fiatalokból álló csoport Mogyoródról érkezett, mindannyian a gyöngyösi főiskola borászképzésén vesznek részt. Vizsga után jöttek ki egy kis bormustrára.
A szervezők célja az volt, hogy népszerűsítsék a legjobb helyi borokat, különös tekintettel a zászlósbornak számító olaszrizlingre. Molnár Gábor, az egyesület elnöke azt mondja, jó évük volt, hisz az abasári olaszrizling minden egyes borversenyről remek eredményekkel tért haza.
Ezért is itt volt már az ideje, hogy az abasári borok jó hírükhöz méltó helyet kapjanak a községben. Az egykori orvosi rendelőt az önkormányzattól kapta meg az egyesület hasznosítására. A Darányi Program keretében nyertek 18 millió forintot, ennek segítségével alakították ki a most megnyitott Borrendelőt.
Itt a Borrendelőben fogják árusítani a jövőre induló abasári szőlőmagüzem termékeit, szőlőmagolajat és szőlőmaglisztet. És itt kóstolhatják majd az Olaszrizling Borbarátok Egyesületének legutóbbi, 2014-es palackozású saját borát is, amit már most megízlelhettek az ünnepség központi helyszínére kilátogatók.