Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Újraszabályoznák

Újraszabályoznák

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Átláthatóbbá és hatékonyabbá válhatnak a gyöngyösi önkormányzat beszerzései a verseny- és a közbeszerzési szabályzat átdolgozásával legalábbis erre számítanak a gyöngyösi képviselő-testület frakcióvezetői, akik a keddi „Döntés előtt”-ben fejtették ki álláspontjukat.

Csütörtökön kerül a gyöngyösi képviselő-testület elé a versenyszabályzat és a közbeszerzési szabályzat módosításáról szóló előterjesztés, ami keddi, „Döntés előtt” című műsorunkban is téma volt. A frakcióvezetők szerint az új szabályozás előremutató és átláthatóbbá teszi a város beszerzéseit, de a frakcióknak további javaslataik is lesznek.

– Mindenféleképpen javasolni fogjuk azt, hogy a testület fontolja meg egy elektronikus beszerzési rendszer alkalmazását, ami pénzbe kerül, viszont hatékonyan működne – mondta dr. Végh Attila, a szocialista frakció vezetője.

Kiss Tivadar, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint a meghívásos pályázatoknál előnyben kellene részesíteni a helyi vállalkozásokat.

– Talán még egy olyan dolgot is bele lehetne vinni, hogy mindenképpen preferáljuk a gyöngyösi vállalkozásokat, hogy a gyöngyösi vállalkozások plusz pontot kapnak, vagy gyöngyösi cégek pályázhatnának. Esetleg ha abban a profilban nincs gyöngyösi vállalkozás, akkor a máshonnan érkező vállalkozás Gyöngyösön létesítsen telephelyet, hogy ide fizesse az iparűzési adót – fogalmazta meg ötletét.

Faragó Tamás, a Jobbik frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az ár mellett a minőség terén is komolyabb elvárásokat kellene támasztani.

– Mi azt látnánk jónak, ha lenne egy műszaki tartalom, amit a munka végeztével az önkormányzat szakembere megvizsgál, hogy minőségileg megfelelő-e a munka, mert nagyon sok problémát tapasztalunk ezzel kapcsolatban is – osztotta meg.

Az előterjesztésről csütörtökön szavaz majd a képviselő-testület. Az ülést a Gyöngyösi Televízió délelőtt kilenc órától élőben közvetíti.


Tovább az archívumra