Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nyári veszélyek

Nyári veszélyek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A „Köznevelés az iskolában” projekt keretein belül „A nyár veszélyei” címmel pedagógusoknak, szülőknek és felső tagozatos diákoknak tartottak előadásokat a Mátra Honvéd Kaszinóban. Az uniós forrásból megvalósuló kiemelt projekt célja, hogy javítsa az állami köznevelési intézményekben folyó munka minőségét és hatékonyságát.

Az ország több száz, ezen belül Heves megye 4 iskoláját bevonó programot a Klebersberg Intézményfenntartó Központ a „Köznevelés az iskolában” elnevezésű projekt keretében indította el.

Az előadások során a dohányzás, kábítószer, alkohol, valamint az internet, napozás és a szórakozás veszélyeiről hallhattak a megjelent diákok és tanáraik.

A szakemberek és intézményvezetők szerint iskolai kereteken kívül is kell, hogy halljanak a gyerekek ezekről az ártalmakról.

A szervezők a szülő – pedagógus – gyerek kapcsolat kiépítésére és megerősítésére törekszenek elsősorban, emellett pedig hogy az intézmények, és települések a saját oktató-nevelő munkájukat megosszák egymással.

A közösségépítéshez kapcsolódóan úgynevezett flashmobokat szerveztek. A jövőben Abasáron, Nagyrédén, vagy Gyöngyöshalászon találkozhatnak hasonló akcióval az érdeklődők.


Tovább az archívumra