Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Újjáalakultak

Újjáalakultak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Négy hónappal a KDNP gyöngyösi alapszervezetének megszűnése után 15 új alapító taggal ismét megalakult a párt helyi csoportja.

Az új alapszervezet megválasztotta tisztségviselőit is: az elnök Domjánné d. Nyizsalovszki Rita, a titkár Kissné Varga Ildikó lett. A KDNP gyöngyösi csoportja az eddiginél aktívabb, a helyi érdekeket figyelembe vevő, akár a kormánnyal szemben is kritikus politizálást ígér.

A FIDESZ irodájában megtartott alakuló ülés levezetését Habis László, Eger polgármestere, a KDNP megyei választmányának elnöke vállalta, s vendégként részt vettek rajta a nagyobbik kormánypárt képviselői is. A 15 alapítóból 13-an voltak jelen. Õk elsőként az alapszervezet létrejöttéről szavaztak, majd egyhangúlag választották meg elnöknek Domjánné dr. Nyizsalovszki Ritát. Az új elnök beszédében arra emlékeztetett, hogy Gyöngyösön a rendszerváltás után erős alapszervezet működött. A 15 alapító célja most az, hogy hasonló módon aktív, a város életében hangsúlyos szerepet játszó szervezet legyenek.

A megyei választmány elnöke minden nemű segítségéről biztosította az új alapszervezetet. Településfejlesztési szakpolitikusként úgy látja, hogy a két városnak vannak közös problémái és feladatai, így az alapszervezetek együttműködésének is lehetnek helyi gyümölcsei.

Habis László szerint valódi szakmai javaslatokkal, és újszerű kezdeményezésekkel hívhatják fel magukra a figyelmet. A politikus úgy véli, kormánypártiként is kritikusnak kell lenniük, hisz konstruktív vitákban lehet jó megoldásokat találni. Javítani kell továbbá a párt ismertségén és népszerűségén, nem szabad bűnbak párttá válnia a KDNP-nek. Az újjáalakult alapszervezet fogadóóráit egyelőre a helyi FIDESZ irodában tartja, de a következő hónapokban szeretnének saját helyiségbe költözni.


Tovább az archívumra