Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Törékeny

Törékeny

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nem csak Gyöngyösnek árt a Jobbik kettős beszéde- ezt mondta Orosz Bálint János, a megyei közgyűlés szocialista képviselője mai sajtótájékoztatóján. A párt szerint a zsidó temető feldúlását elbagatellizálta Kévés Tamás Jobbikos alpolgármester, ez pedig elfogadhatatlan. Mint ahogyan annak tartják Kévés Tamás egy korábbi facebook bejegyzését, illetve a mások által ahhoz fűzötteket is, amelyek sokáig olvashatóak voltak a politikus oldalán. Ez a párbeszéd az MSZP szerint antiszemita megnyilvánulásokat tartalmaz.

Érsek Zsolt az MSZP Heves Megyei Területi Szövetségének elnöke is részt vett azon a sajtótájékoztatón, amelyet Orosz Bálint János és Szén Gabriella képviselők tartottak meg Gyöngyösön Kévés Tamás kijelentéseivel kapcsolatban. Mint arról már televíziónk is beszámolt a zsidó temető feldúlását követő megemlékezés kapcsán Hiesz György polgármester azt mondta: a síremlékek megrongálásának ügyét Kévés Tamás elbagatellizálta. Orosz Bálint János azt mondta: az alpolgármester egy korábbi facebook bejegyzésének kommentjei között is voltak antiszemita megnyilvánulások.

– Kévés Tamás azt állította, hogy az elmúlt öt évben a vezetése alatt a Jobbiknak semmiféle antiszemita megnyilvánulása nem volt. Ehhez képest előkerült egy 2011-es facebook bejegyzése, ahol igen keményen antiszemita megnyilvánulásokkal illeti a fényképet, illetve a kommentelőkre nem szól rá – sorolta Orosz Bálint János.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük Kévés Tamást is, aki azt mondta: ahogy meglátta, hogy rossz irányba halad a beszélgetés, azonnal letörölte a bejegyzést.

– Az, hogy ki kommentelt és mit, ez nyilvánvalóan az, aki lementette, hiszen nem sokáig volt fönt a facebook oldalamon, valószínű, hogy ő mentette le és ő volt az egyik kommentelő, direkt provokált. De azt hiszem, hogy ennél többet nem tudok mondani, én ezt tárgytalannak találom, tehát nincs semmilyen üzenet értéke – fogalmazott Kévés Tamás.

Az alpolgármester szerint ezzel egy fontos dologról vonják el az emberek figyelmét a párttagok.

Szén Gabriella önkormányzati képviselő a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy tudomása van arról, hogy a zsidó temetőben megtartott megemlékezésről az egyik jobbikos képviselő kapott meghívót, mégsem volt jelen a frakcióból senki.

Kévés Tamás viszont azt mondja: hivatalos meghívót nem kaptak, ezt a bizonyos emailt egy civil szervezet küldte tovább Kovács Zoltánnak, valószínűleg véletlenül.

Az MSZP képviselői szerint, mivel egy pártvezető egy egész pártot képvisel, fontos, hogy milyen üzenetet közvetít a lakosok felé, így szerintük Kévés Tamásnak érdemes lenne inkább a kampányígéretére koncentrálnia.


Tovább az archívumra