Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kiválóságaink

Kiválóságaink

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Húsz gyöngyösi diák tanulmányi munkáját ismerték el Egerben. Már évek óta hagyomány, hogy a tanév során országos és megyei versenyeken jól szereplő diákokat köszöntenek a tanév végén a Megyeházán.

Az idén 148 diáknak és felkészítő tanáraiknak adott át díszoklevelet Szabó Róbert a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.

A jövőnk zálogai a gyermekek – így kezdte köszöntő beszédét Balás István a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatója, a kiváló tanulóknak rendezett fogadáson.

Elismerést érdemelnek azok a pedagógusok is, akik a gyerekeket felkészítve hozzásegítették őket a kiváló eredményükhöz- tette hozzá a főigazgató. Azok a megyei és országos versenyek, amelyeken elindultak, kiemelt szakmai színvonalúak, nagy elismeréssel bírnak mind a tanulók, mind a felkészítő tanáraik körében.

Az ünnepségen 148 diák és pedagógus vehetett át díszoklevelet, Szabó Róberttől, a Heves Megyei Közgyűlés elnöktől. A díjazottak között voltak a gyöngyösi középiskolák diákjai is.

Az ünnepségen részt vevő Hiesz György polgármester, büszke a gyöngyösi fiatalokra, az oktatási intézményekre, hiszen minden iskolából volt díjazott.

Az ünnepségen átadták a tanulmányi versenyeken legeredményesebben szereplő középiskoláknak a vándorserlegeket, és legeredményesebb tehetséggondozó pedagógus”-nak járó emlékplakettet.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Zongoraavató hangverseny (részlet)
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:06
Reklám
10:09
Oroszlánkölyök - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Tel-Aviv
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Döntés előtt 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:05
Döntés előtt 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Moziklip - mozi magazin - ismétlés
19:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság