Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Sok a szemét

Sok a szemét

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Szemetes a mátrafüredi Bene pataknál található erdei pihenőrész. Pedig a szalonnasütő körül található kukákat a Városgondozás autója heti két alkalommal üríti. A turistaútvonalak mentén pedig hetente egyszer viszik el a szemetet, de még ez is kevésnek tűnik. A turisták felelőtlensége sokba kerül a helyi önkormányzatnak.

Eldobott műanyagtányérok, kávéspohár és még használt zokni is hever itt a mátrafüredi erdei szalonnasütő körül. Pedig sokan sétálnak erre, akik szívesen megállnak ennek ellenére is.

Mivel ez még Mátrafüred, de már turistaútvonal része is, így a hely specialitásából adódóan, heti két alkalommal jár a városgondozás autója ide – magyarázza a Dorsánszki Zsolt, vezérigazgató. Ugyanakkor a turista útvonalak mentén jelenleg heti egyszer történik a szemét begyűjtése.

– Erre az év elején kötöttünk szerződést a várossal, itt általánosan lehet mondani, hogy heti egy alkalommal ürítjük a szemeteseket viszont Mátrafürednek ezen a részén itt a buszparkolók környékén ott ahogy említettem heti két alkalommal – sorolta az igazgató.

Mint hozzátette: nemcsak a kukákat ürítik ilyenkor, hanem azok környezetében is begyűjtik a szemetet, de az év eleji szerződéskötés tapasztalataira még várnak.

A városüzemeltetés is próbál megoldást találni erre a szezonális problémára a turistautak környékén.

Juhász Katalin városüzemeltetési igazgatóhelyettes szerint valószínű, hogy idegenforgalmi szezonban szükség lesz a heti kétszeri szemételszállításra. A szakember azt kéri, hogy a szemetet a kézi szemetesekbe dobják, és ha illegális szemétlerakást tapasztalnak, akkor azt jelentsék be az önkormányzathoz.

Az erdei turistautak útvonalát tehát folyamatosan takarítják, attól függően, kihez tartozik az adott szakasz, a városgondozás, az Egererdő Zrt, a turista egyesületek néhol pedig a helyi önkormányzatok, összefogásával és munkájával tisztulnak meg az erdei ösvények. A legfontosabb mégis az lenne, hogy a természetjárók ne hagyjanak szemetet maguk után.


Tovább az archívumra