Több mint 300 sárga szelektív hulladéktárolót osztott szét Mátrafüreden a részönkormányzat vezetője. A településen élőknek így lehetőségük adódott, hogy helyben és ne a gyöngyösi Hulladékkezelő Kft.-nél vegyék át a gyűjtőedényeket.
Van, aki már hazafelé tart a sárga kukával, van, aki még csak most pakolja be az autójába, van aki többet is visz egyszerre, hogy így segítsen a szomszédjainak és akadnak olyanok is akiknek az udvarában már ott áll. Mindannyian innen, a mátrafüredi részönkormányzat udvarából hozták el a szelektív hulladék gyűjtőtárolókat.
Néhány adminisztrációs munka és már lehet is vinni. Faragó Tamás azt mondja, ezzel az akcióval az itt élőknek szeretne segíteni.
A legnagyobb gond sokaknak nem a kukák beszerzésével, hanem annak méretével van.
A sárga gyűjtőedényekre ilyen matricát kell ragasztani ezen olvasható, hogy mit szabad beledobni és a megtelt szemetesek pontos elszállításáról is kapnak tájékoztatót a tulajdonosok. Akik pedig nem tudtak a tárolókért elmenni, azoknak házhoz viszik – ígérte meg Faragó Tamás, a részönkormányzat vezetője.