Kutyaszánnal érkezett a mikulás a Mátrafüredi Óvodába, immáron hatodik alkalommal a részönkormányzat jóvoltából. A nagyszakállút idén is dalokkal és versekkel köszöntötték a gyermekek, akik minden évben nagy lelkesedéssel várják a Télapót. Természetesen az ajándék sem maradhatott el, sok-sok édesség, valamint kisautó és plüssállat is volt idén puttonyban.
Éppen ajándékokkal pakolja tele a puttonyát a Mikulás Mátrafüreden, majd segédeivel együtt a füredi óvoda felé vették az irányt. A rénszarvasok helyett immáron 6. alkalommal kutyaszánnal érkezik a gyerekekhez a nagyszakállú, akit a csöppségek egy dallal vártak.
Közben meg is érkezett a kutyaszánon a Mikulás, aki segédeivel együtt be is sietett az óvodába. A nagyszakállú elárulta minden évben szívesen jön a helyi óvodába, hiszen itt mindig nagy örömmel és lelkesedéssel várják a gyerekek.
– Mindig nagy örömmel tölt el, hiszen mindig szeretettel várnak a gyerekek. Hozunk nekik ajándékot, nagyon örülnek neki és nagyon szép versekkel és dalokkal szoktak fogadni. Ez egy felemelő érzés számomra – foglalta össze a Mikulás.
Miután elfoglalta helyét a Mikulás a gyerekek versekkel és dalokkal köszöntötték.
Majd a Mikulás minden gyermeket megajándékozott, a fiúk az édesség mellett játékautót, a lányok pedig plüssfigurát kaptak.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon