Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Ápolják a csemetéket

Ápolják a csemetéket

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A nyár első fele a mesterséges erdősítések ápolásának időszaka a Mátra erdeiben. Mintegy 80 hektáron fiatal, mesterségesen ültetett csemeték növekedését segítik a lágyszárú aljnövényzet irtásával. A facsemeték mérete már lehetővé teszi, hogy az ápolást gépi úton végezzék, ami jelentősen olcsóbb, mint a kézi munkaerő.

Zúgnak a fűkaszák az erdőben. A csemeték ápolási munkáit Pünkösd után kezdték a Mátrafüredi Erdészet területén, és eltart egészen július végéig, ugyanis közel 80 hektár mesterséges erdősítést kell gondozni. Ahogy vágják a füvet, úgy bukkannak elő a kis tölgycsemeték a hegyoldalban.

– A nyár első fele az hagyományosan a mesterségesen elültetett csemeték ápolása az erdészetünk területén, ugyanis a fiatal, mesterségesen ültetett csemeték nagyobb gondoskodást igényelnek, életük első 5-8 évében. – mondta Dudás Béla, az Egererdő Zrt. mátrafüredi erdészetének vezetője

Az időjárás eddig aszályos és hűvös volt, így szerencsére a csemetéknek konkurenciát jelentő lágyszárú növények nem erősödtek meg. A várva várt csapadék június elején megérkezett, így az ápolásokat idén is hasonló intenzitással kell végezni, mint eddig. Az erdősítések jelentős részében a csemeték már elérték azt a méretet, ami lehetővé teszi a gépi ápolást. Amikor már 70-80 cm magasak, már motoros fűkaszákkal végzik ezt a munkát- mondja az erdészetvezető.

– A munkaerőhiány általános jelenség. Elsődleges szempont, hogy a gépi ápolás költsége 30-40%-kal, helyenként 50%-kal is kedvezőbb, mint a kézi ápolás, ami 80 hektár esetében milliós különbség. – tette hozzá Dudás Béla.

Egy mesterséges erdősítésben fontos, hogy a betelepült faegyedeket is meghagyják, így ez a vörösfenyő is a tölgycsemetékkel együtt cseperedhet faóriássá.


Tovább az archívumra