Zöldség és gyümölcsfélékből készült speciális ételek kerültek az asztalokra az Ízek Tanodájában. Az európai uniós pályázaton elnyert összegből megvalósított főzőtanfolyam harmadik állomásán ezeket a vitamindús ételeket helyezték a középpontba.
Félünk az újtól, sokszor nem merünk kockáztatni a táplálkozásunkat illetőleg sem. Pedig a zöldségek-gyümölcsök széles skálájával, változatos ízvilággal találkozhatunk a piaci árusoknál és a boltokban is, melyeket különféle módon készíthetünk el. A tudatos táplálkozást hirdető tanfolyamon ezúttal a gyerekek egészséges életmódjára helyezték a hangsúlyt, így most számukra készítettek különféle ételeket.
– Egy csirkés – a csirkét általában szeretik a gyerekek -, mangós–narancsos főételünk lesz majd. Általában a mangót mindenki csak nyersen eszi vagy esetleg aszalva fogyasztják el és most főzve a csirkével, narancslével egy pici fahéjjal, egy kicsit ilyen édeskés, savanykás íz hatású lesz. – mondta Nagy Zoltán szakácsmester.
A tanfolyam egyik résztvevője, Bankáné Gergely Katalin, csecsemő és kisgyermeknevelőként azt mondja, tapasztalata szerint nem sokszor kerül a gyerekek tányérjára zöldség és gyümölcs. Ezért is tartja fontosnak ezt a tanfolyamot, mert segíthet a változatos étrend kialakításában.
– Abba segít, hogy megszerettessük velük ezeket a különleges ételeket, amikbe avokádó, mangó van, mert ezek az ízek a gyerekeink számára egy kicsit ismeretlenek és ugye az ismeretlen dolgokat alapból nehezen fogadják el. Itt próbálunk belőlük olyan finom ételeket készíteni, főételeket, krémsajtokat, hogy megszerettessük a gyerekekkel. – mondta Bankáné Gergely Katalin.
Bankáné Gergely Katalin hozzátette, nem csak az íz, hanem játékos forma és színviláguk is segíthet abban, hogy befogadóbbak legyenek a gyerekek az eléjük rakott gyümölcsös és zöldséges ételekkel.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon